Legdrágább cicám,
Úgy emlékszem rövidke cicaéleted legelső karácsonyára, mintha csak ma lenne, pedig több cicaéletnyi év telt el azóta.
Abban az évben, 2010 decemberében akár a Grimm testvérek Holle anyó meséjében szépen, először lassan, majd fokozatosan magasabb tempóra kapcsolva fehér-pelyhesen hullott alá a hó, és a táj hideg-kristályos porcukor fehérbe öltözött, ahogy otthonunk udvara és kertje is. Kilenc hónapos életvidám, örökmozgó, eleven kiscicaként ámulva-bámulva figyelted méz-borostyán szemeddel ezt a soha nem látott csodát. Néhány pillanatig mozdulatlanul nézegetted az alászálló, gomolygó hófehér pihéket, majd felbátorodtál,és elkezdtél kapkodni utánuk, akárcsak kedvenc játékod után. Megpróbáltad megízlelni, megkóstolni az égből aláhulló “fagyit”, és úgy tűnik ízlett, mert amikor csak havat láttál szívesebben nyalogattad víz helyett. Esetenként még el is ropogtattad a kisebb, fagyottabb göböket, mint a legfinomabb jutalomfalatot vagy száraz-eledelt. A patyolatfehér hónál csak a bundád volt fehérebb, bár a természet úgy intézte, hogy a vakító fehérségét ébenfekete, csillogó, bocifolt-formájú foltocskák törjék meg.
Ahogy te magad is, úgy mintázatod is nagyon különleges volt.Nálad szeretőbb, ragaszkodóbb cicát nem hordott a föld a hátán.
Végtelen örömöd lelted a télben is, mint egyébként minden évszakban. Kutya pajtásoddal hatalmas alagutat ástatok-fúrtatok ki magatoknak a méteres hóban és önfeledten rohangáltatok, bújócskáztatok. Féltettelek is emiatt hogy meghűlsz vagy megfázol. Ez életed utolsó telén és karácsonyán meg is történt, immunrendszered egyre gyengült, ennek következtében pedig hörgő-gyulladást kaptál. De a hó és a tél iránti rajongásodat, a betegség sem tudta megtörni. Ahogy felgyógyultál, már önfeledten ugráltál és játszottál újra a hóban akár egy rakoncátlan kisgyerek. Ilyenkor porfürdő helyett hófürdőket vettél.
Hasonló csodálattal figyelted a karácsonyfát és annak feldíszítését is, de rád sem kellett szólni, magadtól is tudtad, hogy csak a kerti, utcai fák valók megmászásra, akrobatikus mutatványokra, nem pedig a gondosan feldíszített szobafenyő. Soha, egyetlen dísz után sem kaptál, soha nem törtél össze semmit. Olyan voltál karácsonykor is mint egész évben: csöndes, szerető, ragaszkodó, hűséges, kiegyensúlyozott, okos és boldog, gazdid, kutyapajtásod, és cicatársnőd legnagyobb örömére és boldogságára. Napsugaras lényed a hideg télben is beragyogta az ünnepet, te örültél legjobban kedvenc nedves eledelednek és a jutalomfalatoknak amiket a cica-Télapó hozott neked ajándékba.
Nekem az ajándék te voltál minden évben: ahogy dorombolva, berregve átölelted a nyakamat két mellső lábaddal és a nyakamba fúrtad a fejedet, majd mély, elégedett szuszogás kíséretében jót aludtál. Senki nem tudott úgy ölelni és szeretni ahogy te. Ezek a pillanatok megismételhetetlenek ma már sajnos. Köszönöm neked a csendet, a megnyugvást és a békét amit adni tudtál, szerető gesztusaid által.Te cica létedre tudtad a titkot amit sok kétlábú nem: a szeretet ünnepén a szeretet nem feltétlenül a külsőségekben nyilvánul meg, hanem a másik iránti ragaszkodás és feltétel nélküli szeretet kifejezésében.
Veled csupa boldogság volt a karácsony, nélküled nincs fénye, hangulata, lelke. Megkopott rutin-dolog lett. Csípőből megy minden, de varázsa nincs. Régóta nincs már benne semmi mágia, hiszen azok a kétlábúak és négylábúak akik számomra meghittséget, melegséget, rohanás, és pörgésmentességet tudtak csempészni az ünnepbe régóta nincsenek már itt ezen a Földön: csak az emlékezetemben és a szívemben élnek tovább, ahogy a régmúlt karácsonyok visszahozhatatlan csendje, a lelki befelé fordulásra való készülődés és a legközelebbi szeretteinkre való kizárólagos koncentrálás is.
A karácsony a legenda szerint a szeretet, a meghittség, a csend,a nyugalom és a béke ünnepe, és mint ilyen szeretteinkké kell(ene) hogy legyen, azért hogy ilyenkor még a szokásosnál is jobban figyeljünk rájuk, hogy valamiképpen most kompenzáljuk azt a túlon-túl is kevés időt amit a rohanó hétköznapokban még van időnk és energiánk rájuk fordítani. Ne legyünk mások előírásainak, szokásainak, ne adj’ Isten már-már idejétmúlt társadalmi hagyományoknak a rabja, mert így örülni sem tudunk annak ami az ünnep lényege.És itt nem a legszebb fenyőre, a legfinomabb vacsorára, vagy a legdrágább ajándékra gondolok, hanem arra ami nem kerül semmibe és mégis megfizethetetlen: az egymásra szánt extra időre és törődésre, ami ilyenkor különösen jól esik, és fontos is, hiszen nem biztos, hogy az illető a következő karácsonyon is velünk lesz, sajnos. Értékeljünk tehát ilyenkor minden együtt töltött pillanatot még jobban, mert a sors útjai ilyen szempontból (szerencsére) kifürkészhetetlenek. Ha előre tudnánk mi minden rossz fog érni bennünket, talán át sem bírnánk vészelni a bennünket ért traumát/traumákat.
A” minél többen, annál jobb” stílusú amerikai karácsonyt és a vele együtt járó elő-partit vigye el a Grincs vagy Grinch ahogy nekik tetszik. Annak a két “kedves” embernek pedig, akiknek évtizedekkel ezelőtt az a “zseniális” ötlete támadt, hogy az ilyen partikat “karácsonyi tekercs parti” (szándékosan nem írom le a közismert karácsonyi sütemény hivatalos nevét!) néven be kell vinni mások otthonába (jelen esetben a mienkbe) és ami mifelénk már sajnos évek óta “ünnepi”hagyománnyá avanzsálódott) a jóvoltukból, innen üzenem, hogy leginkább a saját otthonukban sütögessenek mákos-diós tekercseket, és ott engedjék el a hajukat szenteste előtt három nappal. Tegyék saját hajlékukat étteremmé, mulatóvá, átjáróházzá és hotellé, aztán ott majd rámolhatnak másnap mások után a saját két dolgos kezükkel, hacsak a karácsonyi manócskák nem takarítanak helyettük némi ételmaradékért, leginkább mézeskalácsmorzsáért cserébe. Szerintem a karácsony maradjon meg nekünk, azaz a családunknak, (vagy ha nincs családunk magunknak!) legszűkebb két és négylábú szeretteinknek itt a Földön mindenképpen, hogy méltón és csendben emlékezhessünk azon szeretteinkre ,akik már az Égben, vagy négylábú szeretteink esetében a Szivárvány hídon túl ünnepelhetnek csak.
Cicám, aki két éve a gyógyíthatatlan kór következtében cica-angyallá lettél, vigyázz magadra, örökké hiányzol, különösen ezen az ünnepen. Aludd békében örök álmodat a most még kicsike ezüstfenyő alatt. (A fenyőért köszönet Icának, a nyughelyedért Nórának!)
Pár napja még olyan hópelyhek lepték a tűleveleket, amelyeket annyira szerettél. Bocsásd meg nekem, hogy nincs erőm sírodhoz kimenni.
Téged örökké szerető, minden nap megsirató és hiányoló:
Gazdid, Kutyapajtid, és Cica-barátnőd
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: