Cicáknak alkoholt fogyasztani szigorúan tilos, akkor is, ha már nagykorúak!
Egy súlyos beteg kiscica azonban hála egy remek állatorvosnő pengeéles eszének, gyors beavatkozásának, no meg némi karácsonyról megmaradt jófajta tömény italnak köszönheti az életét-akárcsak mókás nevét!
A most már “Pityókás” névre hallgató ausztrál kandúrkát a biztos haláltól mentette meg az intravénásan adagolt etanol-ezúttal vodka formájában. A cica ugyanis mérgező fagyálló-folyadékot lefetyelt be- ennek a vegyszernek az ellenszere pedig nem más, mint az etanol.A világhírű orosz itóka pedig nagyrészt a víz és az etanol keverékéből tevődik össze.
Az egyéves kóbor kandúrkára súlyos életveszélyes, kritikus állapotban találtak rá egy autógumi-kereskedés munkatársai Queensland állam Lowood nevű kerületében a múlt héten. Hipotermiás(kihűléses) állapotban volt és kis teste görcsösen rángatózott, amikor viharos gyorsasággal beszállították az RSPCA nevű állatvédelmi jótékonysági szervezet éltal működtetett állatklinikára. Az ügyeletes állatorvosnő Sarah Kantner ultrahang vizsgálatot végzett a kiscicán, és azonnal felismerte a vesekárosodást, ami a fagyálló folyadék mérgezés árulkodó jele.
A fagyálló folyadék mérgezés tiszta etanollal kezelhető azonban a klinikán éppen készlethiány volt. A cica nagy szerencséjére azonban a múlt évi karácsonyi parti hagyatékaként egy üveg bontatlan Absolut márkájú vodka árválkodott még a hűtőszekrényben.
” Alapjában véve intravénásan kezeltük a cicát vodkával. Ez talán egy kicsit drasztikusan hangzik, de azok az enzimek amelyek metabolizálják a fagyálló folyadékot, és így mérgezik a vesét, a vodkában található etanolt is hasonlóképpen metabolizálják, és amint a cica megkapta a vodka infúziót a szervezete a fagyálló helyett a tömény szeszesitalt kezdte metabolizálni.”-meséli Dr. Kanther.
Pityókás cica 20ml vodkát kapott intravénásan egy 12 órás periódus alatt. A világhírű itóka varázslatosan hatott. Pityókás cica teljesen helyre jött, és csak egy ici-picit volt macskajajos.
” Eléggé be volt csípve a kezelés napján, utána pedig kicsit másnapos volt, de a következő napon már jól bereggelizett. “ számol be az epikrízisről a megmentő doktprnő.
Dr Kanther szerint a cica fiatal korának és általános jó egészségi állapotának köszönhető, hogy túlélte az általában végzetes kimenetelű fagyálló folyadék mérgezést. Jelenleg ideiglenes befogadónál lábadozik, és néhány hét múlva kontrollon kell majd megjelennie.
Ha minden egészségügyi érték rendben találtatik, akkor sor kerülhet az ivartalanításra, majd jöhet a végleges gazdisodás! Pityókás azonban soha többet nem kaphat sem vodkát, sem más alkoholt gazdáitól, még akkor sem ha abszolút az élete múlt az Absolute vodkán!
A vodkát ugyanis a cica kizárólag szigorú állatorvosi felügyelet mellett, életmentő beavatkozás során kapta, a gondos gazdik pedig már jól tudják, hogy bárminemű alkohol a cicák számára tabu.
Jó egészséget kiscica, reméljük végleges gazdidnál már egy nagy tál speciális cicák számára készült tej mellett ünnepelheted majd az új évet, és az új, gazdis létet!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: