“Gyöngéd források az állatok…Aki szereti őket boldog. Akiket szeretnek boldogok. Természet-űzte, gyönyörű, szegény kis koboldok. ” (Szepes Mária)
Egy halálos betegség, egy élet, és egy szívszorító döntés mögött rejlő érvek és ellenérvek igaz története.
Kicsi kincsem, legdrágább cicám!
Mit is mondhatnék? Veled szívem és lelkem egy darabja örökre sírba szállt. Köszönöm, hogy voltál nekem, hogy bearanyoztad minden pillanatomat feltétel nélküli szeretettel és jóságoddal. Aki csak megismert, azonnal a szívébe zárt, és velem együtt sirat(ott) téged. Hatalmas szívednél csak intelligenciád és érzékenységed volt a nagyobb: szeretetedből jutott minden kis és nagy élőlénynek a nap alatt: lehetett az kutya, cica, színes pillangó, pici hörcsög vagy ember. Senkit nem bántottál, mindenkihez bizalommal közeledtél és voltál.Sütkéreztél a boldog cicaéletben és a napfényben egyaránt, maga a lényed is napsugaras volt, ezért hívtalak “Napsugaras cicámnak:” Aztán a Napot beborította a vészes, sötét felhőtakaró, és bár néha-néha erőn felül még megcsillantotta a Nap a sugarait,életerőd napról-napra fogyott, életed lángja már csak pislákolt, majd a diagnózis biztos felállítását követően egy hét múlva örökre kihunyt…
Csodálattal és szörnyű fájdalommal a lelkemben figyeltelek, ahogy méltósággal, fegyelmezetten és türelemmel,igazi cicahősként viselted a fájdalmas vizsgálatokat, a hirtelen jött halálos kór okozta nagy megpróbáltatásokat. De küzdöttél, az utolsó pillanatig, élni akartál. Bár ez a szörnyű betegség mindennél erősebb,lényed kedvességét mégsem tudta megtörni. Mindig szaladtál elém és orvosaid elé egy boldog üdvözlésre amíg még erődből tellett. Sokat ültél az ölemben branüllel a lábadban, amin keresztül naponta kaptál infúziót és orvosságot, de jól tudtuk, hogy mindez csak ideig-óráig hosszabbítja meg immár rövidre szabott életedet. Aztán azon a szívfájdító vasárnapon többé már semmire sem tellett erődből, csak arra hogy jelezd: nem bírod tovább, csak gubbasztottál, se nem ettél, se nem ittál. Megtört szívvel el kellett engedjünk Téged örökre. Számtalan módon élsz a szívemben, a gondolataimban és a lelkemben. Az emlékeket semmilyen betegség soha nem veheti el, így győzedelmeskedik az élet egy időre mégis újból a halál felett.
Szívből jövő köszönet illeti az összes kezelőorvosodat akik legjobb tudásuk szerint óvták egészségedet hat éven át, de az állatorvos-tudomány jelenlegi állása szerint ezzel a kórral szemben tehetetlenek voltak.
Nyugodj békében legdrágább cicám!
Soha el nem múló szeretettel:
Gazdid
Eddig a mi történetünk, most jöjjenek a pro és kontrák:
Már az “elaltatás” szó is eufemizmus: hiszen valójában annak a bizonyos örök álomnak a mesterséges előidézéséről van szó, amely elől csak a mesékben van menekvés. Csipkerózsika 100 éves álmából ébred, Iluska a kék tó vizében támad fel halottaiból. A valóságban azonban ilyen csodák nincsenek, eljön az idő amikor kedvencünk számunkra örökre elvész.
Átsegítsük-e a Szivárványhídon végnapjait, végóráit élő kedvencünket a kegyesnek nevezett halállal vagy sem? Csak kevés gazdi életében nem jön el az a fájó és rendkívül nehéz döntés meghozatalával járó pillanat, amikor el kell döntenie, hagyja-e hogy a természet végezze be a maga szomorú és elkerülhetetlen dolgát egy gyógyíthatatlan betegség vagy végzetes sérülésekkel járó baleset kapcsán, vagy az állatorvoshoz fordul azért hogy szeretett kisállatának ne kelljen tovább szenvednie.
A gazdinak törvény adta lehetősége, joga az állat életének elvételével élni-de csakis abban az esetben, ha az állat felépülése a szakember megítélése és az állatorvostudomány mai állása szerint reménytelen. Itt szeretném megjegyezni,hogy az, ami a szerető, felelősségteljes és lelkiismeretes gazdik számára, egy leírhatatlanul fájdalmas döntés meghozatalát és élethosszig tartó súlyos lelki terhet, lelkiismereti kérdést jelent, az, sajnos manapság egyesek számára azonos a nem kívánt, megunt kedvenctől való megszabadulással. Egészséges állat életét eutanáziával kioltani tilos és barbárság, nem ismerek olyan állatorvost a környezetemben, akinek ne lett volna már ilyen tapasztalata, és ne utasította volna vissza a beavatkozás elvégzését.
De nézzük, mi szól az eutanázia mellett és mi ellene:
MELLETTE:
Nem kell kedvencünk lassú, vagy éppen gyors leépülését, szenvedését végignéznünk, végigasszisztálnunk úgy ahogy ezt embertársaink esetében tesszük.
Az eutanázia gyors és fájdalommentes- az infúzión át adagolt nyugtató-méreganyag oldat kombináció biztosítja hogy az állat ne legyen tudatánál,ne érezzen további fájdalmat, ne szenvedjen valóban olyan mintha “örök álomba merülne.” Az egész folyamat csak perceket vesz igénybe, míg a betegséggel járó fizikai fájdalmat bizonytalan ideig kellene elviselnie.
Amikor az állat életminősége már koránál fogva vagy betegség következtében olyan mértékben romlik, hogy nem képes önállóan táplálkozni, mozogni, illetve a táplálékbevitel már csak mesterséges úton lehetséges, akkor az már csak vegetálás.Neki szenvedés ez az állapot, amit még a palliatív kezelés és a betegséggel járó fájdalom, szervi elváltozás(ok) is okoznak,nekünk is fáj ezt a leépülést látni, úgy hogy már sem a szakember, sem mi nem tehetünk semmit a felépülés érdekében. A jelenleg gyógyíthatatlan betegségekkel, (macskák esetében a három rettegett végzetes betegség a FIP (fertőző hashártyagyulladás), a leukózis (FELV) és a FIV( közismertebb nevén “macskaaids” amely azonban nem teljesen azonos a humán AIDS-sel) és a halállal mely ember és állat elkerülhetetlen végzete egyaránt, a tudomány tehetetlen.
Amennyiben ezt szeretnénk, az utolsó pillanatig, az utolsó pillanatban és azon túl is kedvencünk mellett lehetünk úgy, hogy nem egy fájdalmas haláltusát látunk. Még megszokott környezetéből sem kell kiragadnunk kedvencünket, hiszen ma már háznál is elvégezhető az elaltatás.
Az állatok hozzáállása a halálhoz nem azonos az emberével-nincsenek tudatában létük végességének,az elmúlás számukra másfajta testi-lelki folyamat,és nem ragaszkodnak úgy az élethez ahogy azt az ember teszi.
Sajnos, a mai világban a szükséges rossz, a pénz is tényező lehet, és erre egy amerikai állatorvos hívta fel először a figyelmet. A palliatív, azaz (állapotfenntartó) kezelés rendkívül költséges, és anyagi helyzeténél fogva nem minden gazdi engedheti meg magának azt, hogy hetekig, hónapokig fizesse az életfenntartó terápiát, bármilyen szörnyen hangzik is ez.
ELLENE:
Minden élőlénynek, így az állatnak is joga van az élethez, ahogy joga van a természetes halálhoz elmúláshoz, legyen bármilyen beteg is.
Az eutanázia olyan durva, erőszakos beavatkozás a természet törvényeibe, rendjébe, amihez nincs és nem is lesz jogunk-hiába a törvény adta lehetőség egy másik élet elvétele nem lehet pusztán jogi és egészségügyi,orvosi,kérdés.
Az állat nem tudja velünk közölni, hogy milyen mértékű a fájdalma, és hogy valóban mennyire szenved. A mai modern állatgyógyászati készítmények és a palliatív kezelés lehetővé teszik az életből a halálba történő fájdalommentes átmenetet.
A végleges elaltatás visszafordíthatlan. Nem egyszer fordult már sajnos elő, hogy téves diagnózis következtében nem halálos betegségben szenvedő állatot altattak el. Fontos tudni, hogy az eutanázia folyamata a nyugtató injekció beadása után még visszafordítható, azonban a szívbénító-légzésbénító gyógyszeres oldat bevitele után már nem.)
Az eutanázia fontolgatása helyett örüljünk minden napnak és percnek ami a kedvencünkkel nekünk még megadatott, hiszen betegsége ellenére ő egyszeri és megismételhetetlen- olyan mint ő biztosan nem lesz több. Használjuk ki és ne vegyük el azt a rövidke időt,ami gazdinak és kedvencnek még megadatott.
A bejegyzés célja, hogy segítsen a gazdinak a kedvencére vonatkozó legnehezebb, legfájdalmasabb döntést meghoznia ha erre kerül a sor. Mert a gazdiknak általában hosszabb élet adatik mint a kedvenceknek, és életünk során sajnos számos szeretett állatunktól kell végső búcsút venni.
Azt azonban ne felejtsük soha el: egy szeretetet adni és kapni tudó kisállat élete-halála van a kezünkben.
Bárhogy döntünk is, a körülményeket, és az állatorvosi diagnózist/ véleményt/tanácsot mérlegelve, tegyük azt amit a szívünk diktál-de tegyük ezt lehetőleg úgy, hogy kedvencünk érdekeit is szem előtt tartjuk, egy olyan helyzetben, amikor már remény nincs: csak leépülés, szenvedés, és eljött az a bizonyos idő…