IGAZ CICAMESÉK: AZ IVARTALANÍTÁS FONTOSSÁGÁRÓL EGY KIDOBOTT KISCICA SZEMÉVEL
Szeretettel üdvözlöm a Cicamánia blog látogatóit. Először is bemutatkozom: nevem Picur, fehér-szürke foltos bundájú két éves kiskandúr vagyok és csak a véletlen szerencse mentett meg engem és testvéreimet a biztos haláltól.
Nem tudom anyukánkkal mi történt, de egyszer csak gazdánk úgy határozott, hogy berak bennünket egy papírdobozba (egyébként a cicák szeretnek dobozokba bújni, befészkelődni, így ekkor még nem gondoltunk semmi rosszra), betett bennünket a kocsijába és elhajtott velünk jó messzire. Egyre csökkent a házak száma körülöttünk, tehát a gazdi nem az állatorvosi rendelő felé vette az irányt. Leállította a kocsit egy erdő közeli, szinte lakatlan területen, majd kitett bennünket dobozostul az útra a még hidegnek és esősnek mondható kora tavaszban, majd elhajtott, és soha többé nem láttuk. Vizet, száraz élelmet volt “gazdink” nem hagyott a dobozban, így egyre szomjasabban és éhesebben kucorodtunk össze a hűvösben,és vártuk hogy eljöjjön értünk vagy egy megmentő, vagy az elkerülhetetlen halál. Alig pár hét, ennyi lenne hát egy cicaélet?! Mi kilencről tudtunk, legalábbis anyukánk így mesélte nekünk, és a legenda is ezt tartja.Reménykedtünk tehát hogy kilenc életünk legalább addig kitart, amíg egy emberséges, cicabarát kétlábú ránk nem bukkan. Szerencsére egy arra sétáló kedves hölgy meghallotta keserves nyávogásunkat felfigyelt ránk, és gondozásába vett minket. Ám a dobozban töltött ínséges napok addigra már szervezetünket is igénybe vették, legyengültünk, megfáztunk, nagyon éhesek és szomjasak voltunk.
Gyorsan állatorvoshoz kerültünk, aki egyebek között macskanáthát diagnosztizált amiből a lelkiismeretes, hozzáértő kezelés és az otthoni gondos ápolásnak köszönhetően sikerült felgyógyulni-két testvéremnek maradandó károsodás nélkül-nekem azonban az egyik szem világába került a “dobozos kaland.” Én voltam a legkisebb, leggyengébb az alomban és én bírtam a legnehezebben a mostoha, hajléktalan körülményeket. Így hát a macskanátha következtében csak egy szemem maradt, de ettől függetlenül ma már boldog,teljes cicaéletet élek szerető gazdi mellett ahogy testvéreim is biztos meleg otthonra találtak.Sőt mi több,erős és egészséges vagyok kissé “kalózos” külsőm csak növeli természetes bájosságomat, kandúr-vonzerőmet, olyannyira hogy azt még a Karib-tenger kalóza Jack Sparrow, azaz maga Johnny Depp is megirigyelhetné! Szerethető, és szeretett cica vagyok apró külső testi hibám ellenére is, sőt épp ezért még inkább!
Nekem, nekünk óriási szerencsénk volt, sok hasonló sorsa jutott kis társunkra azonban a túl korai halál vár. Ezért is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy miért rendkívül fontos a nem tenyésztési célból tartott cicák ivartalanatása.
Az ivartalanítást még ma is számtalan buta tévhit övezi, ezek közül álljon itt itt a tíz leggyakoribb kifogás a beavatkozás elvégzése ellen:
1. Túl drága
Mihez képest? Az évi két vagy több alom etetéséhez és felneveléséhez? Ahhoz az elpazarolt időhöz, amit azzal töltünk, hogy gazdát keresünk a kicsinyeknek? Az új gazdák keresését célzó hirdetések árához? Minden relatív. A kandúrok, és nőstények ivartalanítása nagyjából 10-20 jobb minőségű macskakonzerv árába kerül. Látszólag ennyit spórolunk meg, ha nem ivartalanítjuk a macskát. Az ivartalanítás viszont egyszeri költség, egy életre megszabadulunk általa a kölykök etetésének, felnevelésének és elhelyezésének nyűgétől és költségeitől, amelyek ennek többszörösét teszik ki. Ráadásul ma már az önkormányzatok a kötelező veszettség elleni oltás mellett gyakran finanszírozzák az ivartalanítás költségeit, vagy azok jelentős kedvezménnyel vehetők igénybe az önkormányzat által kijelölt állatorvosi rendelőkben. Egyes alapítványok is átvállalják az ivartalanítás költségeit, az anyagilag nehezebb helyzetbe került gazdik esetében. Felelős állattartóként figyeljék az ivartalanítási akciókat, és éljenek a kedvezményes lehetőséggel!
2. Azt szeretném, ha a gyerekek tanúi lehetnének a születés csodájának
És mi a helyzet a macskák és kutyák ezreivel, amelyeket a születés csodájának meg szemlézése után kidobnak az utcára, vagy azokkal, amelyek rövid, sanyarú életük végén, állatmenhelyen végzik, s ott a túlzsúfoltság miatt elaltatják őket? Szeretné, ha ezt is látnák gyermekei? A születés csodájáról, pedig csak annyit, hogy Cirmi inkább rejtett zugot keres, s ott hozza világra kölykeit, mert nem híve ugyanis a rivaldafénynek ily időben.
3. Mindig sikerül számukra jó helyet találnunk
Jó önnek, mert olyan sok barátja és ismerőse van, akiknél évente legalább egy tucat kismacskát is el tud helyezni. Viszont a piacon, az utcán, állatvásáron papírdobozból „kimért” kismacskák nem biztos, hogy valóban „jó helyre” kerülnek. S mi a biztosíték arra, hogy 6 hónap multán az elajándékozott kismacska utódait nem kínálják ugyanígy papírdobozból bárkinek, csak vigye?
4. Túl fiatalok az ivartalanításhoz
A macskák 6 hónapos kor után ivartalaníthatóak. A nőstények akár 5-6 hónapos korukban is fogamzásképesek lehetnek. Ez kívülről ugyanis nem látszik. Legjobb, ha nem vár, hanem kezébe veszi a macska családtervezési gondjait. S főképpen ne várjon az első alom megszületéséig, mert erre semmiféle szüksége nincs az állatnak.
5. Meg fog hízni és ellustul
Ha ez igaz, akkor az ellenkezője is, tehát a macska sorozatos ellésektől lesz friss és egészséges. Az ivartalanított kedvenc csak akkor hízik el, ha ön hagyja. A hízás és ellustulás oka macskáknál éppen úgy, mint az embereknél, a szükségesnél több kalória bevitel és a kevés mozgás. A nőstény-keresésben kilométereket loholó kandúr és a kölykeit szoptató nőstény szervezete nyílván több kalóriát fogyaszt, mint azé a macskáé, amely ideje legnagyobb részében a meleg radiátoron heverészik. Fogja vissza az eleség mennyiségét, játsszon időnként a macskájával – akkor nem lesz oka elhízni.
6. Van helyünk, és nagyon szeretjük az állatokat
Ez még nem ok arra, hogy nőstény macskáit, a “kiscica-szezonban” azaz ősszel és tavasszal nyakló nélkül hagyja párzani, aminek eredményeképpen egy párzási időszakban ugyanaz a nőstény akár több almot is a világra hoz. Ez kegyetlenség, állatkínzás, és pont emiatt az ilyen és hasonló esetek miatt jut több ezer kiscica Picur és testvérei sorsára! Három millió kóbor macska országa vagyunk, és a szabadban élő, kóborló macskapopuláció egyre nagyobb része fertőzött a három rettegett és minden esetben halálos kimenetelű fertőző macskabetegségek egyikével, vagy akár egynél többel is. Ezek a betegségek a macska leukózis (FELV), a macskák immunhiányos betegsége, köznapi nevén a ” macskaaids” (FIV) és a FIP (fertőző hashártyagyulladás.) De ez már egy másik téma, ezúton kérjük a gazdikat, hogy 6 hónapos nőstény, illetve 8 hónapos kandúr cicáikkal irány az állatorvos, mert a cicák ebben a korban már ivarérettek!
Ha pedig már vemhes a cica, még mindig van lehetőség a nem kívánt vemhesség elvételére. Ha erre már nincs mód, akkor ne az utcára tegyenek bennünket hanem adjanak le bennünket menhelyen, állatvédőknél hogy legalább ideiglenes gazdira lelhessünk és esélyt kapjunk a kilenc életünkből legalább egyre! Ha igazán szereti macskáját vagy kutyáját, ivartalaníttassa. Ha van helye továbbiak tartására, fogadjon örökbe gazdátlan állatot ne maga, állítsa elő őket. S ne feledje az utódok is hamarosan szaporodni fognak. Egy nősténytől 7 év alatt származó utódok, ha valamennyien tovább szaporodnak nem kevesebb, mint 420 ezer macskának adhatnak életet. Ennyi helye mégsem lehet. Arról nem is szólva, hogy a macskák általában éppen a macskák társaságát kedvelik a legkevésbé. Tapasztalat, hogy két macska jól kijön egymással de a harmadik már nehezen a negyedik még nehezebben s ennél több pedig jószerével alig viseli el a macska sűrűséget. Gyakoriak a verekedések, civakodások. Ha ön szereti az állatot, akkor annak egészségi és lelki igényeit is figyelembe veszi.
7. Soha nem tévesztem szem elől, nem tud bepárzani
Ilyen éber ember nincs. A tüzelő macska megleli a módját, hogy kiszökjön s párt keressen magának. Ha pedig ő nem megy ki a kertből majd bejönnek a lovagjai.És hiába létezik ma már cicák számára fogamzásgátló tabletta, nem biztos hogy az állat azt nem köpi ki titokban, vagy az, hogy Ön elfelejti beadni. A tablettás módszer nem nyújt 100%-os biztonságot. Az ivartalanítás igen, ilyenkor a nőstényeknél a ma már rutinműtétnek számító beavatkozás során a méhet és/vagy a petefészket, a kandúroknál pedig a heréket távolítják el. A műtét altatásban történik és fájdalommentes. A lábadozási idő nőstényeknél ( a nőstény cicák védőgallért kapnak hogy ne ők maguk távolítsák el a varratokat vagy szakítsák fel a sebet) kb. 1 hét, a kandúrok már 1-2 nap alatt kiheverik a megpróbáltatást, nekik nincs szükségük védőgallérra sem.
8. Az állatnak szüksége van egy alomra, hogy lenyugodjon
Ennek a tévhitnek egyszer és mindenkorra véget kell vetni. Hölgyeim Önök „lenyugodtak” miután gyermekük született? Semmiféle orvosi bizonyíték nem szól amellett, hogy a kölykezés, akár egyszeri akár többszöri, hasznos az állatnak. Sőt. Ez az elmélet legalább olyan ostoba, mint az a hit, hogy az ivartalanított kutyából nem lehet házőrző. A nemi hormonok csupán a fajfenntartásra ösztönzik az állatot, a fajtára jellemző magatartásformák az ivartalanítás hatására nem változnak meg. A kutya kutya, a macska macska marad. Csak legfeljebb „lenyugszik” az ivartalanítástól.
9. Olyan macskát akarok, amelyik pont úgy néz ki, mint a Cirmikém , avagy szeretném tudni milyen utód születik, ha a fél-sziámimat a szomszéd fél-perzsájával pároztatom
Az esély arra, hogy akár megközelítőleg is Cirmikére hasonlító utód szülessen, minimális. Egy macska küllemét és jellemét génjei határozzák meg, ezeket anyjától és apjától örökli. A nászban szereplő apaállat rendszerint ismeretlen, s a Cirmi kölykei éppen úgy üthetnek az apjukra, mint az anyjukra. Ha viszont a papból-botanikusból genetikussá-tudóssá avanzsált Gregor Mendelnek képzeljük magunkat, az út még rögösebb. Kedvenc állat nem kísérletezésre való. Ráadásul a keresztezések eredménye a macska genetikához értő ember számára papíron is levezethető. A fél-sziámi és fél-perzsa párosításból közönséges házi macskák fognak születni. Ez biztos. Kár megpróbálni. Ha a macskatenyésztés komolyan érdekli, jelentkezzen macskás egyesületbe,végezzen el egy macskatenyésztő tanfolyamot ivartalanítsa a fél-sziámiját, tanulja meg a fajtákról mindazt, amit tudni kell, s csak akkor lásson munkához, mint igazi szakember. Ha nem így tesz, akkor Ön nem felelősségteljes gazdi és tenyésztő hanem egyszerűen csak szaporító, ez utóbbi a tevékenységet pedig a törvény bünteti!
10. Meg akartam csináltatni a műtétet, de…
Ne várjon, MOST végeztesse el! Hibát mindenki véthet, elég baj, hogy Cirminek ott vannak a kölykei. Helyezze el őket, vigye Cirmit az állatorvoshoz és beszélje rá az új tulajdonosokat, hogy ne kövessék el azt a hibát, amit Ön. Az ivartalanított macska boldog kiegyensúlyozott állat. Hosszabb életre számíthat, mint a műtéten át nem esett fajtársai. Ha tudná, megköszönné Önnek, hogy jót tett vele!
(Forrás: FAMKAT)
Három millió kóbor macska országa vagyunk, és a szabadban élő, kóborló macskapopuláció egyre nagyobb része fertőzött a három rettegett és minden esetben halálos kimenetelű fertőző macskabetegségek egyikével, vagy akár egynél többel is. Ezek a betegségek a macsleukózis (FELV), a macskaaids (FIV) és a FIP (fertőző hashártyagyulladás.) De ez már egy másik téma, ezúton kérem a gazdikat, hogy 6 hónapos nőstény illetve 8 hónapos azaz már ivarérett cicáikat ivartalaníttassák!
Ha pedig már vemhes a cica, még mindig van lehetőség a nem kívánt vemhesség elvételére. Ha pedig ehhez már túl késő, akkor ne az utcára tegyenek bennünket hanem adjanak le bennünket menhelyen, állatvédőknél hogy legalább ideiglenes gazdira lelhessünk, és esélyt kapjunk a kilenc életünkből legalább egyre!
Köszönöm szépen (sors)társaim nevében is!
Sok dorombolós üdvözlettel:
Picur (ex) kandúr
(igen, gazdim engem is ivartalaníttatott!)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: